A himnuszok tartalmi elemzése

2005.01.12.

Optimista   A vélekedés szerint lehet a jelen optimális és a jövo erre támaszkodóan szintén az (nem számolunk azzal, hogy isteni segítséggel és/vagy anélkül). Ide sorolható az a szöveg is, amely tartalmában azt fogalmazza meg, hogy a jelen optimális, ám a jövo csak akkor marad ilyen, ha a közösség (és/vagy isten) tesz érte.

Pesszimista

A pesszimista értelmezés szerint a jelen lehet még elfogadható, de a jövo már nem: a változtatáshoz kell a közösség áldozata. A másik értelmezés: a jelen se fogadható el, a közösségnek mindent el kell követnie a megmaradásáért, hogy egyáltalán számításba jöhessen a jövo. Végül elofordulhat olyan is, hogy sem a jelen, sem a jövo nem biztos, ha Isten nem segít.

Kritikai

Véleményünk szerint a fenti felfogásokban, vélekedésekben hamis ez a leegyszerusítés. A himnusz, népének léte ugyanis eleve feltételez egy közösséget, és éppen a himnusz, a népének léte bizonyítja, hogy ennek a közösségnek van jövoképe: legalább a fönnmaradását kívánó jövoképe. A pesszimista és vagy optimista minosítés elfedi azt a problémát, amelyet a hallgatónak, az éneklonek, a befogadónak a szöveg teremt: erkölcsi kötelesség a közösség tagjaként a magánérdekeket önként föláldozni. Ez az áldozathozatal az igazi erkölcsi és pszichológiai kérdés, erre kell megválaszolnunk valamennyiünknek.
A kritikai vizsgálati azt jelenti, hogy képesek legyünk a himnuszban megjeleno és a himnuszhoz kapcsolódó helyzetet fölmérni abból a szempontból, hogy nekünk mit kell tennünk! A legegyszerubb, amikor csak az azonosulást várja el a közösség: ez csupán készenlét, sot, csak a készenlét jele. A gondot, az erkölcsi döntést a himnuszhoz kapcsolódó konkrét helyzet jelentheti. Ám itt is segít a himnusz: példát mutat és a történelmi idobe ágyazva az egyén helyes döntése utáni fönnmaradását sugallja akkor is, ha a döntés következtében élete lesz a tét. S ekkor már szükség van az emelkedettségre, a patetikusságra, a szakralitásra. A himnuszok tehát a közösség üzenetei is.