A kubaiaknál nincs szótlanság!

2006.09.04.

"Meg kellett ismernem Magyarországot"  "Azt hiszem, bennünk van a zene kulcsa"

Elsa Valle kubai énekesnő Magyarországon él, három zenekara is van. A legrangosabb zeneiskolát végezte el Kubában, majd a legendás havannai Tropicanában mutatkozott be (fellépett ott Josephine Baker és Frank Sinatra is). Énekelt a Buena Vista Social Club nagy hírű muzsikusaival is. A kubai rádiók ma is játsszák dalait.

- Fidel Castro betegeskedik. Akárhogy alakul is az állapota, lezárulni látszik egy több évtizedes markáns korszak Kubában. Tart a változástól, vagy bizakodik?
– Most csak várunk. Egyelőre nem tudjuk, mi lesz Castro után. Semmivel sem tudunk többet róla, mint bárki más. Az otthoniak sem. ők is várnak.
– Véleménye azért csak van…
– Persze. Várjuk, hogy legyen valamiféle nyitás. Legyen vége például az amerikai embargónak. Nem tartható, hogy a világ legtöbb országában, a kisebbekben, a kevésbé gazdagabbakban is megoldják az alapvető létfenntartást. Kubában lényegesen kevesebb van mindabból, ami az egzisztenciához, a normál életvitelhez szükséges. Minden egyes nap küzdelem a létért, a munkáért, az élelemért. Ha ez az elszigeteltség megszűnik, biztosra veszem, mindenkinek jobb lesz.
– A Kubáról szóló hírek jórészt a hangos floridai emigráció tagjaitól származnak, az ő Castro-ellenes hozzáállásukat tükrözik. Tényleg semmit sem lehet tudni arról, hogy mit gondolnak a Kubában élők?
– Mi is csak arról tudunk, amiről a média beszámol. Gyakorlatilag minden rosszul működik, a posta, az internet. Ha írok egy e-mailt az egyik családtagomnak vagy barátomnak, vagy megkapja, vagy nem. Ha véletlenül megkapja, akkor sem biztos, hogy válaszolni tud. Kubában magánembereknél nem láttam számítógépet. A legtöbb ember u
u a munkahelyén jut számítógéphez, ott viszont ellenőrzik, mire használják. A telefonáláshoz is óriási szerencse kell. Nem tudjuk mi sem, hol akad el, mi akadályozza az alapvető kommunikációt. Kubában sajnos nem működik minden tökéletesen.
– Dehogynem: a zene
– Persze, az működik. De az mindig működik, akármilyen a rendszer.
– Azért a kubai zene igazán népszerű csak az 1998-as Wim Wenders-féle Buena Vista Social Club című filmmel lett.
– A filmmel lettünk megint világhírűek. Mert régen is ismerték világszerte a zenénket, a művészeinket, csak egy picit feledésbe merültek.
– Most mindenki odáig van az ütött-kopott Kuba-képért, a zenékért. Nem zavaró, hogy éppen ez a Kuba-kép vált általánossá?
– Nem. A Buena Vista Social Club a legjobb dolog, ami az elmúlt évtizedekben történt velünk. A legszebb dolgot mutatták meg belőlünk. A szereplők mind nagy hírű zenészek voltak Kubában, és már kezdték elfelejteni őket. Más, újabb zenekarok kerültek az előtérbe. ők egy régebbi kubai zenét, a son, a bolero, a danzon, a guajira stílust képviselik. A filmnek mindannyian nagyon örültünk, visszaadta a kubai zene rangját. Ma már nem kell elmagyaráznom Európában senkinek, milyen zenét játszom, pedig nem csak ezekben a műfajokban énekelek. Most mindenki figyel ránk.
– Fel is lépett nem egy szereplővel.
– Szerencsére. A szüleim ugyanis szintén zenészek. Többször is együtt muzsikáltak az egy éve elhunyt Ibrahim Ferrerrel, Elena Burke-val, Omara Portoundóval és más kubai legendákkal. Amikor már világhírűek lettek, felléphettem velük én is Hollandiában és Spanyolországban.
– Maga viszont nem kifejezetten hagyományos, hanem modern kubai zenét énekel.
– Végül is vidéki városból származom, ott a son, a punto cubano, a guateque campesino, a bolero és más hagyományos kubai műfaj máig él eredeti környezetében. Már az anyatejjel magamba szívtam az eredeti dalokat. Azonban mint minden élő zene, a kubai is állandóan változik. Új elemekkel bővül, halad valamerre. Sokan gondolják azt, hogy Kubában csak salsa meg merenge van. Pedig a rock vagy a pop legalább annyira népszerű.
– Salsa, bossanova, merenge. Melyik mi is?
– Szóban nehéz lesz. Más a ritmikájuk, a lüktetésük, a dallamvezetésük. Kubában erősek az afrikai gyökerek, a ritmus és a harmóniakeverék ezért csodálatosan változatos. Rumba, salsa, cha-cha-cha, guaguanco, mozambique. Ezek mind kubai eredetű zenék. A legtöbben a salsának csak a leegyszerűsített, lágyabb, fülbemászó dallamú amerikai változatát ismerhetik a rádiókból, a slágerekből. Az eredeti kubai salsa kemény, bonyolult ritmusú zene. A merenge dominikai, eredetű. Néha pedig tényleg azt írják, bossanovát éneklek, és énekeltem is bossanovát, nagyon szép brazil zene, ám lemezeim, dalaim az én kubai zenémből táplálkoznak.
– És mi a Magyarországon közismert Guantanamera?
– Guajira. Joseito Fernandez szerezte a zenéjét.
– A latin zene meghatározza a popipart is. Milyennek látja, tapasztalja?
– Semmi közöm hozzájuk. Más a közönségem. Nem hódolok be a szeszélyes divatnak. A zenémet, és a dalaimat – bízom benne – ugyanúgy meg lehet hallgatni évek múlva is. Ugyanazt a rangot képviselik akkor is.
– Mit tud a latin zene, amit más nem?
– Ezt nem lehet elmondani, ezért is zenélünk. De az biztos, hogy aki kubai zenét hall, rögtön vidám lesz. Mi kubaiak ugyanis a világ legvidámabb emberei közé tartozunk.
– Érthető, gyönyörű ország, napfény, zene, tánc…
– Még napfény sem kell hozzá. Norvégia ugyanazt hozza elő. Sőt még a zene sem kell. Ha a sarkvidéki fókák közé engednénk kubai embereket, rögtön olyan hangulat, élet lenne, amelynek mindenki részese akarna lenni. Azt hiszem, bennünk van a zene kulcsa. Sok kubai úgy ébred, hogy nincs kenyere, mégis mosolyog.
– Akkor is, ha három napig nem reggelizik?
– Higgye el, nem lát annyi savanyú arcot Kubában, mint a jómódú Európában. Olyan nincs Kubában, hogy egymás mellett szótlanul ülnek az emberek. Mindig megment minket a velünk született életöröm, az optimizmus, a közös vibráció.
– Közös vibráció?
– Az. Amit a jómódú országokban csak ritkán tapasztalni, mert az emberek kizárólag magukkal vannak elfoglalva, hacsak éppen nem fűződik valami érdekük a másikhoz.
– Sok országban járt, élt Európa más országaiban. Miért éppen nálunk kötött ki?
– Mindig csodálkozom, amikor ezt kérdezik. Sose értettem, miért lepődnek meg a magyarok azon, ha valaki Magyarországra jön élni.
– Talán azért, mert nehezen tudják elképzelni, hogy nem megy el a jókedve, ha lemegy az utcára, és nem értik talán, miért akar valaki itt élni, amikor élhetne máshol is.
– Bennem van az életöröm, a vidámság. Bárhol vagyok. Ha valaki mogorva, életunt, akkor a leggazdagabb, legnapfényesebb helyen is az marad. És azért Magyarország, mert ha hiszi, ha nem, mindig érdekelt ez a hely. Kubában ugyanis sokat tanultunk az iskolában a magyar történelemről, a folklórról. Na meg az a gyönyörű film, amit gyerekkoromban láttam, a Primavera Budapest (Budapesti tavasz). Meg kellett ismernem Magyarországot.
– Milyennek hallja a magyar népzenét?
– Gyönyörűen melankolikus. A hangzás, a hajlítások, a hangszerek, a szövegek vonzzák a messziről jött embert. A néptánc is érdekes, mindig csodálkoztam, hogyan tudnak olyan magasra ugrani a táncosok. Azért különös, hogy sokáig egy táborba tartoztunk, és akkoriban, amikor kisiskolás voltam, Magyarországot mint egyfajta csodát emlegették. Úgy gondoltunk rá, mint a szocialista Amerikára, ahol majdnem minden elérhető. Tanítják nálunk Petőfit, Arany Jánost, Vörösmartyt és Béla Bartókot is. Errefelé talán keveset tudnak Kubáról. Castro, szivar, cukornád, jó esetben Buena Vista-hangulat. Tud mondani kubai írót, vagy költőt?
– Hát…
– Például José Martín. ő a mi Petőfink. Csodálatos verseket írt a Guantanamerán kívül is. Meg kellene ismernie mindenkinek.
– Mégis azt tervezi, hogy Pablo Neruda-verseket zenésít meg magyar zenészekkel.
– Valóban, ő chilei költő, és nagyon szépen ír. Eredetiben, spanyol nyelven fogunk tőle verseket megzenésíteni Vukán Györggyel. Szép a magyar fordítása is, a nemrég elhunyt Somlyó György munkája.
– Egyszerre három zenekara is van. Nem sok egyszerre?
– Nem, mert mindegyik más. A Rumbacaliente hagyományos kubai zene, a Latin Jazz Syndicate latin dzsessz, a Sus Hermanos kifejezetten kubai gyökerekből táplálkozó afrodzsessz. A Szigeten is ezzel léptünk fel, és szerettek minket.
– A Latin Jazz Syndicate-ben a legnevesebb magyar dzsesszzenészeket gyűjtötte maga köré, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Gadó Gábor a zenekar tagjai, valamint Winand Gábor dzsesszénekes. Hogyan sikerült ezt elérnie?
– Nem gyűjtöttem senkit, azon kívül, hogy énekeltem, nem tettem semmit. Így alakult, nagyon szeretünk egymással zenélni, és a magyar közönség is kedvel minket.
– Az ősszel láttam a bemutató koncertjét [Abracadabra című lemez] a Thália Színházban. Nem kellett sok idő, és mindenki felállt, és latinszerű mozdulatokat tett a szűk széksorok között. Nem vicces látni a botlábú magyar közönséget?
– Nem baj, ha a tánc nem tökéletes. És nem is kell feltétlenül tanulni, mert arra úgyis ráérezni kell. Az sokkal rosszabb, és mulatságosabb is, amikor a tánciskolában tanult lépésekre figyelve kettőt jobbra, egyet balra lépegetnek. És még így is rálépnek a partner lábára.
– Mire kellene ráéreznünk?
– Arra, hogy ne magunkkal táncoljunk, hanem merjünk közel kerülni a másikhoz. Ez nagyon fontos. De úgy, hogy miközben a nő gyönyörű dereka van a kezedben, vezetned is kell őt. Mert a latin táncokban a férfiak vezetik a nőt. Ezt is sokan elfelejtik. A legfontosabb azonban a közös vibráció. Mert erről szól a latin tánc.


Pályakép

Elsa Valle a kubai Holguinban született, a havannai Ena Zeneakadémián végzett, ahol olyan világhírű zenészek tanultak korábban, mint Chucho Valdes, Arturo Sando, Paquito d’Rivera. 1996 óta él Magyarországon. Férje a dzsesszénekes Winand Gábor.

Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/Popup_index.php?type=nyomtat&id=106805