A küzdelem és a boldogság

2006.07.06.

PLÉH CSABA

Vannak boldog országok, amelyek még törvényeikbe is belefoglalják, hogy az ember legfontosabb iránytűje és mozgatója a boldogság keresése. Ugyanezek a boldog országok hisznek azonban abban is, hogy az ember élete folytonos küzdelem, ahol a legrátermettebbek választódnak ki s maradnak fent.

Geoffrey Miller könyve ebben az angolszász kultúrában született, s a mai evolúciós pszichológiai gondolkodás kitüntetett, csillogó és provokatív elméletévé vált.

Meg szoktunk feledkezni róla, hogy Darwinnak magának is kétféle elmélete volt a szelekció folyamatáról. Az egyik elmélet a természetes kiválasztódásé, melynek alapvető metaforája szerint az élőlények a természet sokszor zord körülményeivel megküzdve alakultak olyanná, amilyenek. A ma látható gazellák azoknak az utódai, akik féltek a mélységtől. Akik nem féltek a mélységtől, szelektálódtak. Mi azoknak az utódai vagyunk, akik hajlandóak voltak hosszú távolságokat megtenni a szavannán, és felmászni a dombokra. Vagy azoknak az utódai például, akik jól láttak színeket, és így gyorsabban tudták megszállni az érett gyümölcsökkel kecsegtető fákat, mint azok, akik csak árnyalatokat láttak.

A másik szelekciós modellt Darwin elsősorban az ember származására fogalmazta meg: az ember kialakulásában döntő szelekciós tényező volt az, ahogyan a nőstények válogattak a lehetséges hím partnerek között. A rátermettség növelője ez esetben nem a természettel folytatott küzdelem, hanem a partnerekért folytatott vetélkedés lenne.

A mai evolúciós pszichológia fontos új mondanivalója, hogy az ember számára a legfontosabb szelekciós környezet nem a természetből, hanem a társakból származik. Az ember azért vált volna okossá, szellemes tervezővé, az együttműködés és a becsapás mesterévé, mert a társakhoz való alkalmazkodás irányította elméjének kibontakozását. Sok vita folyik ma arról, hogy pontosan milyen a természetből fakadó és a társak világából fakadó szelekciós nyomások szerepe az emberi mivolt kialakulásában. Miller könyvének különleges erénye és izgalma nem az, hogy állást foglal e két tényező viszonyában, hanem hogy ezt hozzákapcsolja az emberi boldogságkereséshez.

A boldogság világa, az érzések eksztázisa és a szerelem világa körül tébolygó fordulatok ebben a felfogásban nem csupán áruszerű vetületei elemi természeti erőknek, hanem maguk is e természeti erők részei. A boldogság keresése - az angolszász kultúrában a szelekció kegyetlen világa mellé helyezett tényező - Miller olvasatában magának a szelekciónak az iránytűje. Cselekkel, örömökkel, eksztázisokkal s kacérságokkal teli jelenetek alakították ki a mai embert, s ezek irányítják mai életét is. A szellem és a szerelem világa a boldogság szabályozó erején keresztül természetes kapcsolatot, ha nem is mindig összhangot teremt a versengés és a boldogságkeresés között. Optimista pszichológia ez az ember múltjáról, s mikor az olvasó figyelmébe ajánlom, remélem, hogy optimista képet alakít ki a nők és férfiak alkotta mai világ emberi viszonyairól is.

Csábítás, erkölcs, kreativitás, olyan világban jelennek itt meg, ahol "felértékelődik a párválasztáshoz és az udvarláshoz való jog" (380. o.). Nők és férfiak viszonyának újragondolását igényli a könyv, de egész emberi mivoltunk s jelképvilágunk újraértelmezését is. Ennek jelképes kerete a nevezetes pávafarok-hatás. A másik nemű fajtársakért való versengésben gyakran olyan haszontalan szervek vagy magatartásformák is kifejlődnek, mint amilyen a pávafarok, vagy amilyen sokak értelmezésében az emberi nyelv). Ezek a pávafarok-tényezők azért olyan vonzóak a másik nem képviselői számára, mert azt sugallják, hogy mennyire rátermett is ez a fickó, hiszen miközben bonyolult egyensúlyozó műveletet végezve halad át egy vékony pallón, még hangokat is képes kiadni. A szépen beszélő rétor, a fütyörészve kötélmászó ifjú vonzó számunkra, mert igen teherbírónak tűnik. Sok minden, amit a hagyományos pszichológia szublimációként távolított versengés és szexualitás világától, itt a verseny titkos adujává válik.

Miller könyve az evolúciós pszichológiai könyvek kétféle műfaját elegyíti, részben ez sikerének titka is. Egyszerre találhatók meg benne a provokatív elemzések, melyek új táblázatokat adnak az ember világának irányító tényezőiről, és az elbeszélő mód reprezentatív anekdotái. Vassy Zoltán fordítása bátran visszaadja ezt a kettősséget. Magyar nyelven nem vagyunk szokva ahhoz, hogy ugyanabban a könyvben legyen szó Australopithecusokról, Nash-egyenletekről, s ugyanakkor popókról, az aktusokat pontozó zsűrikről, a borravalók nemi különbségeiről.