nyitóoldal > hirek > Optimista sajtófigyelés > Féléves csúcson a hvg.hu NetHangulat Index
Féléves csúcson a hvg.hu NetHangulat Index
2006.03.13.
Csökkent az országot negatívan látók aránya
Februárban ismét felmérte az NRC Piackutató Kft. az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. A NetHangulat index szignifikáns mértékben emelkedett, azaz a hálópolgárok most szebbnek látják a világot, mint egy hónappal korábban. A demokrácia működése és az ország nemzetközi megítélése kapta a legjobb osztályzatot.
A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok? A hvg.hu NetHangulat Index értéke 41 pontról 44 pontra emelkedett, ami fél éves csúcs, hiszen az internetezők között tavaly szeptember óta nem mértek ilyen magas közhangulatot. A növekedés hátterében az áll, hogy 6 százalékpontot csökkent azok aránya, akik szerint Magyarországon a negatív folyamatok dominálnak. Az internetezők sem alkotnak homogén közeget, így az egyes társadalmi csoportok vélekedése eltér egymásétól. A férfiak, az idősebbek, a felsőfokú végzettségűek és a fővárosiak az átlagosnál egyértelműen pozitívabb képet alkotnak a magyarországi helyzetről. A 18-29 év közöttiek fogalmaznak meg legkevésbé szélsőséges véleményt a magyarországi dolgok alakulásáról. Más szavakkal, alapsokasági részarányukhoz képest alul vannak reprezentálva azok között, akik szerint egyértelműen jól vagy egyértelműen rosszul mennek ma a dolgok Magyarországon. A válaszadók a kutatás során nem csak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelő ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és a nemzetközi megítélést. Az eredmények a szeptemberi első adatfelvétel óta lényegében nem változtak, az átlagpontszám a hat vizsgált tényező egyikénél sem érte el a közepes szintet jelző 3-as éréket. Legjobb osztályzatot ismét a demokrácia működése (2,7 pont), valamint az ország nemzetközi megítélése (2,6 pont), legrosszabbat pedig az egészségügyi ellátás (2,1 pont) kapott. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek többsége úgy gondolja, hogy Magyarországon általában véve rossz irányba mennek a dolgok, a részletes értékelésnél az ország jelenlegi helyzeténél (34 pont) lényegesen jobbnak értékelik az ország jövőbeli helyzetét (39 pont). Továbbá, a munkanélküliség és életszínvonal változását tekintve is optimistának nevezhetők az internetezők. A netpolgárok 22 százaléka az életszínvonal romlását, 45 százaléka annak javulását várja a jövőtől. A munkanélküliség növekedését az internetezők 27 százaléka, csökkenését 41 százaléka tartja valószínűnek. A korrupció mértéke az egyetlen dimenzió, ahol a pesszimisták többségben vannak az optimistákkal szemben, azonban a legnagyobb arányban, az internetezők közel fele szerint a korrupció mértéke nem fog változni a következő időszakban. A 18-29 év közöttiek az életszínvonal, a korrupció mértéke és a munkanélküliség tekintetében is az összes korcsoport közül a legpozitívabb várakozásokkal tekintenek a jövőre. Velük szemben a 30-39 év évesek között felül vannak reprezentálva azok, akik az életszínvonal csökkenését és a korrupció, munkanélküliség emelkedését várják a jövőtől. A kutatás során az internetezőket arra kérték, hogy ötös skálán értékeljék jelenlegi és jövőbeli helyzetüket: az anyagi helyzet, a munka (tanulás), és az emberi kapcsolatok tekintetében. A három dimenzió alapján készített, az internetezők jelenlegi helyzetét mutató index februárban az 54-es értéket vette fel, ami 1 pontos, nem szignifikáns csökkenést jelent a januári értékhez képest. A legjobb továbbra is az emberi kapcsolatok megítélése (3,8), a legrosszabb pedig az anyagi helyzeté (2,7). Az egyén jelenlegi és jövőbeli helyzetét kifejező indexek különbsége egyfajta egyéni szinten értelmezett optimizmus mutatót fejez ki. Ilyen értelemben, saját jövőjüket tekintve a 18-29 és 40-49 évesek tekinthetők leginkább, a 30-39 évesek legkevésbé optimistának. Az optimizmus mértéke a különböző iskolai végzettségű csoportok között közel azonos, azonban a jelenlegi és jövőbeli helyzetüket egészen máshogyan ítélik meg. Míg a 8 általánost végzettek átlagosan 49-es, addig a diplomások 58-as értékkel jellemezték jelenlegi helyzetüket. Az internetezők tízes skálán értékeltek hazai és nemzetközi szervezeteket, intézményeket aszerint, hogy mennyire bíznak bennük. A sorrend lényegében nem változott az elmúlt hónapok képest: továbbra is az Alkotmánybíróság és a Köztársasági elnök presztízse a legnagyobb, az előbbi 6,4-es, az utóbbi 6,3-es osztályzatot kapott. A parlament 3,8-es és a politikai pártok 2,9-es bizalmi értékkel a továbbra is a legalacsonyabb presztízsű intézmények. A vizsgálatba bevont nemzetközi intézmények presztízse a közepesnél jobb. Az Európai Unió 5,7-es, a NATO 5,5-es átlagértéket kapott, míg az ENSZ 6-os bizalmi indexével az Alkotmánybíróság és az államfő után a harmadik legelismertebb intézmény az összes között. A vizsgálatba bevont nemzetközi szervezetek presztízse szignifikáns mértékben magasabb, mint januárban. Az NRC Piackutató Kft minden hónapban méri az internetezők társadalmi szolidaritás érzetét is. A társadalmi szolidaritást mérő változókat úgy alakították ki, hogy makro és mikro szintű szolidaritást kifejezők egyaránt legyenek köztük. A makroszintű szolidaritás társadalmi szinten fejti ki hatását, célja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése a stabil és integrált társadalom erősítése érdekében. A mikroszintű szolidaritás az a kisközösségi (lakóhely, család, baráti közösség) szinten érvényesül, melynek célja a kölcsönös segítségnyújtás, a leszakadás megakadályozása. Februárban a társadalmi szolidaritás mértéke százas skálán 78-es értéket vett fel, egy ponttal többet, mint januárban. A felmérést az NRC 2006. február 21. és 2006. február 28. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.
Még mindig közepesnél rosszabb a legjobb osztályzat
Az optimizmus mértéke nem iskolai végzettség függvénye
A politikai pártok még mindig az utolsó helyen
Társadalmi szolidaritás
Szólj hozzá!
Ön milyen általunk szervezett eseményen venne részt?
korábbi szavazások

Ruanda 100%