optimista országok

Thaiföld 100%Seychelle-szigetek 100%Szamoa 100%
Zimbabwe 100%Közép-Afrikai Köztársaság 100%Argentína 100%
Venezuela 100%Panama 93%Ruanda 87%
Brunei 77%Amerikai Virgin-szigetek 77%Ausztrália 74%
Jordánia 73%Nicaragua 67%Szingapúr 67%
Ciprus 63%Namíbia 63%Olaszország 63%
Görögország 62%Finnország 62%Izrael 61%
Azerbajdzsán 60%Egyiptom 60%Maldív-szigetek 60%

nyitóoldal > hirek > Optimista sajtófigyelés > Vak optimizmus?

Vak optimizmus?

2006.07.17.

Amikor a megbeszélt reggeli időpontban beállítok hozzá, Kiss József egy létra tetején állva éppen villanyt szerel a konyhában.

- Na, ezt talán nem kellene hagyni - csúszik ki óvatlanul a számon, amikor megpillantom, de a felesége és a huszonéves fia rám nevet:

- Már miért ne? Pár pillanat, és meglesz vele.

Hitetlenkedve nézem, amint a sovány testalkatú, örökké mosolygós férfi halálos biztonsággal matat a drótok között: elvág, sodor, elvág, sodor, majd szigetelőszalagot kér, hogy két vezetéket összeillesszen. Azt sem tudom, hogy mit csinál, pedig én legalább látom.

Azért hitetlenkedem, mert Kiss József vak.

Eredetileg azért kerestem föl, mert azt hallottam róla, hogy kiváló kerékpárszerelő. Hogyan tud vak létére biciklit szerelni? Ezt akartam megkérdezni tőle. Erre kiderül, hogy a villanyt is megbütyköli.

- De a vak ember nemcsak a villanyt javítja meg! - vágja oda büszkén a létra tetejéről. - Még a hűtőszekrényt is! Éppen most hoztak egyet. Már megnéztem, azt hiszem, a relével van baj.

- Még hogy megnéztem! - mormogom magamban. - Milyen furcsán hangzik ez a szó a szájából.

Kiss József mintha meghallotta volna a gondolatomat:

- Szoktam én ilyeneket mondani, testvérem! Csak látnád, hogy meglepődnek rajta az emberek! Elém tolnak egy bringát, erre én azt mondom nekik: na, lássuk csak! Hahaha!

Amikor a szigszalagolással végez, szól, hogy kapcsolják föl a villanyt.

- Működik! - kiált föl a fia.

- Tudom - jegyzi meg az apja, aztán önérzetesen hozzáteszi: - Hiszen én javítottam meg!

Kiss József Debrecenben, a nyugalmas Pacsirta utca egyik régi, földszintes házában él 56 éves feleségével és 28 éves Józsi fiával. Kisebbik fia, a 27 éves Gyula tavaly költözött albérletbe a barátnőjével.

Kiss József látón született 1955-ben, s azt mondja, hogy egy gyerekkori baleset következtében vakult meg 11 évesen. A bátyjának a nevelt kislánya halántékon vágta, a jobb szemére akkor megvakult, s emiatt egy évet töltött kórházban. Mire a kórházból hazavitték, már az egyik szemére sem látott. Tizenhárom évesen Budapestre került, az Ajtósi Dürer soron lévő vakok intézetébe, ahonnét 1972-ben költözött haza Debrecenbe. Az intézetben ismerte meg későbbi - nem vak, de gyengén látó - feleségét, akivel 1977-ben házasodtak össze.

- A szüleink mindkét részről ellenezték a házasságunkat - mondja a férfi -, mert mindkettőnknek jobbat, különbet, egészségesebbet szántak. Meg kellett harcolnunk érte, hogy együtt maradhassunk.

Kiss József keményen megharcolt azért is, hogy el tudja tartani a családját, és rendesen fel tudja nevelni a két fiát.

- Hat évig abból éltünk, hogy én kora reggeltől késő estig babérlevelet csináltam - mondja.

- Tessék? - kérdezek vissza. - Azt hittem, a babérlevél magától terem.

- Egy debreceni szövetkezetnél dolgoztam 1979-től 1985-ig, ahol művirágokat gyártottunk - magyarázza. - Rám jutott a félig papírból, félig műanyagból készített babérlevél összehajtogatása. Száz darab megformázott babérlevél után kaptam hat forintot. Mivel egy nap meg tudtam csinálni kétezer, akár kétezerötszáz darabot, kerestem vele egy műszakban legalább százhúsz forintot. Szép pénz volt az akkoriban.

- De milyen unalmas lehetett! - vetem közbe.

- Sokszor untam, sokszor utáltam - bólogat a vak ember -, de mit tehettem volna mást? Enni kellett adni a gyerekeknek! És amikor az ezredik meg a kétezredik babérlevél után már nagyon elegem volt, mindig a két fiamra meg a feleségemre gondoltam. Úgy könnyebb volt elviselni.

Mivel a művirággyártó szövetkezetet felszámolták, Kiss József 1985-ben - alig harmincévesen - rokkantnyugdíjas lett. Havi 3330 forintos rokkantnyugdíjat állapítottak meg neki - ez az összeg ma 52 200 forint. Ezt már a pincében berendezett műhelyben mondja, ahol gyönyörű rend fogad, a munkaasztalon szép sorba vannak rakva a szerszámok, a plafonról javításra váró kerékpárok lógnak.

- Kénytelen vagyok nagy rendet tartani, hogy mindent azonnal megtaláljak - mutat körbe. Aztán elárul néhány "vaktrükköt" is: a leggyakrabban használt 14-es, 15-ös és 16-os villáskulcsot középen kissé meghajlította: így sokkal gyorsabban kiválasztja őket a többi közül.

- Az egész kerékpárszerelés úgy jött, hogy a gyerekeknek állandóan elromlott a bringájuk, de a szerelők túl sokat kértek a javításért - meséli. - Úgyhogy egyszer fogtam magam, apró darabokra szedtem egy biciklit, s aztán összeraktam. Kitapogattam a hátsó agy belsejét, az alkatrészeket, a csavarokat, megjegyeztem mindent, hogy mi hova való. Attól kezdve nem vittük szerelőhöz a gyerekek biciklijét, megcsináltam én magam. S akkor ennek lassan híre ment, s elkezdtek jönni az ügyfelek. Volt úgy, hogy egyszerre harminc bicikli várt javításra a műhelyemben.

Kiss József nem váltotta ki az ipart, úgyhogy arra kér: az adóhatóság miatt óvatosan fogalmazzak ezzel a kerékpárszereléssel kapcsolatban. Azt mondja, volt már egy-két rosszakarója, aki feljelentette. Úgyhogy a helyzet az: ő szívességből javít, s aki a munkáját meghálálja, hát nem utasítja vissza.

- Nem szoktak meglepődni az emberek, hogy egy vak ember a szerelő? - kérdezem.

- Akihez eljut a híre, hogy én biciklit javítok, az úgyis tudja - válaszolja. - De volt már olyan ember, aki nem hitte el, hogy én fogom megcsinálni a kerékpárját. Mindenképpen meg akarta várni, amíg elkészül. Úgyhogy a szeme láttára megcsináltam. Hogy megdöbbent, amikor látatlanban már jó előre közöltem, hogy a hátsó agy belsejében el vannak kopva a golyócskák! Holott akkor még szét se szedtem a kereket! Persze nem volt nehéz rájönni: tipikusan kopásról van szó, ha túlszalad a kerék meg a pedál!

Közben meg is mutatja, hogy kell szétszedni egy hátsó agyat. Fehér ingben és nyakkendőben szerel, nem lehet rábeszélni, hogy öltözzön át. Azt mondja, hogy ha már fotó is készül róla, meg akarja adni a tiszteletet az újságnak. Gyakorlott mozdulatokkal kapja szét a kereket: kicsavarozza az anyákat, és kiüti a hátsó agyat.

- Mit csinálsz, ha elgurul egy csavar? - teszem föl azt a kérdést, ami már jó ideje foglalkoztat. Erre Józsi fölnevet:

- Azt, amit a többiek: megkeresem. Először is: a vak ember hallása kifinomul, meghallom, hogy a csavar hová esik. De ha nem hallom, akkor türelmesen tapogatni kezdek.

Szétnézek a szerszámok között: nagy meglepetésemre még fúrógépet és flexet is látok.

- Ezekkel is te dolgozol? Vagy a fiad? - kérdezem.

Erre újabb nevetés a válasz.

- Ugyan már, hiszen a fiam fél a flextől! Nem szereti a tüzet, ami kicsap belőle! Én dolgozom vele, én magam! Még fúrok is, testvérem! Komoly balesetem még nem volt, igaz, egyszer belefúrtam az ujjamba. De begyógyult.

Miközben nézem az arcát, azon tűnődöm, hogy mitől boldog ez az ember. Mi ad neki erőt, hogy a tengernyi szenvedést elviselje? Mivel elég sokáig beszélgetünk, kiderül, hogy Józsi mélyen vallásos és istenhívő ember, a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház tagja.

- Nagyon sokat gondolkodtam az emberi szenvedésen - magyarázza. - Nem értettem, hogy ha jó az Isten, miért hagyja, hogy szenvedjünk. S miért hagyja, hogy a pokolra kerüljünk? Amikor gyerek voltam, folyton azzal fenyegettek, hogy ha rossz leszek, a pokolbeli üstökbe kerülök, és alám gyújtanak az ördögök. Szentséges ég, gondoltam, hát miféle Isten az, aki ezt eltűri? Hát nem szenvedek eleget az életemben, még a halálom után se lesz nyugtom?

1991-ben látogatták meg a Jehova tanúi, akiktől nyugalmat és boldogságot kapott.

- Megtudtam, hogy nem személyválogató az Isten, s hogy nem szenvedtet ő minket a halálunk után! Hiszen a halál olyan, mint az alvás: öntudatlan. Nincsenek üstök és ördögök! Jaj, testvérem, én akkor úgy megnyugodtam!

Kiss József - párban egy másik tanúval - hetente járja a várost, hogy hirdesse az embereknek az igét. Az elmúlt tizenöt évben két embert sikerült megtérítenie. Erre legalább olyan büszke, mint a kerékpárjavító tudományára. Úgyhogy napközben sokszor és büszkén énekel, főleg vallásos királydalokat.

- Nagy Jehova Isten, hálás a szívünk neked, hogy árasztod ránk drága fényedet! - énekli felém fordulva a műhelyben, és közben úgy pillant rám, mintha látna. S amint kiérzem a hangjából a boldogságát, kezdem azt hinni, hogy Kiss József valójában lát.

Valamivel jobban, mint mások a két egészséges szemükkel.

Forrás: http://www.nol.hu/cikk/410761/

Ingyenes, anonim HunOpti önismereti tesztünkből te is megtudhatod mennyire látod optimistán a jelened. Kitölthető akár ide kattintva is: HunOpti

2019. január 1-től az Optimista Klub archiválódik. Mit szól ehhez?

Nekem mindegy.
Nem örülök, mert szeretem az oldalt.
Remélem nem lettetek pesszimisták?
Szívesen szervezném tovább. Kérlek lépj kapcsolatba velem!
korábbi szavazások